Szip-szip

HIÁNYZIK LIANA!!!!!!!!!!! HOL VAGY???????????????????? :S

Na most már jobb :) :P

Büszke és boldog

Nos túl vagyok életem első igazi ásványtan ZH-ján… 95%-os lett. Én én büszke vagyok magamra… :D De ez csak az, amit gyakorlaton írtunk. Amit előadáson írtunk ásványtan ZH-t az 20 pontból 20 pontos lett… Jaaaj olyan boldog vagyok. :) Jup-Jup :D Most már csak két, még 20 pontos zh kell és mehetek vizsgázni. ^^”

Huuu, lehet mondani, hogy túl hamar mondok ítéletet, de én tényleg élvezek ezen a szakon lenni. A többiek már lógnak előadásokról… Én nem. (Na jó 1ről lógtam már el ^^” ) És már van olyan is aki feladja egyes tantárgyak megértését. Én nem. :) Nekem annyira tetszik minden. És igen, lehet mondani, hogy majd az első vizsgaidőszak megváltoztatja a kedvem, de addig minek elvenni. :S Meg, ne legyetek önző dögök és ne mondjátok nekem ezt. :P

Múlthét hétvégén voltunk a Csódi hegyen terepgyakon, az is nagyszerű volt. Jó volt. Találtunk sok-sok féle-fajta követ. :D Jaaaj nekem tényleg annyira tetszik ez az egész. :) És lesz október végén három napos terepgyak, Mátra-Tokajban. :D Én ezt is várom. :) A csódi hegyit is nagyon élveztem. Találtam mindent amit kellett. Boldogsággal tölt el, hogy ezentúl, ha meglátok egy ásványt tudni fogom mi az, milyen szerkezete (morfológiája) van. :) Milyen kristályrendszerbe tartozik, egyes oldalait hogy nevezik. Jup-Jup. Ezek mind csodás és érdekes dolgok. :) … Na most mesélek egy kicsit a terepgyakról. Annyi volt a lényeg, hogy sétáltunk sokat fel-fel a hegy tetejére, ahol most felszíni bánya működik. Ahol az előtti napi robbantások törmelékében kerestünk mindenféle ásványokat. :) Mikor megtaláltuk mentünk tovább. Helyes csoportvezetőnk irányításával ;) Hopsz… ez nem volt lényeg??? ;) :P Szóval visszakanyarodva a gyakhoz. Igazából elmesélve nem annyira érdekes, hogy egy egész napon keresztül túrtuk a köveket, hogy kőzetekhez meg ásványokhoz jussunk. ^^” De én élveztem… :D Készültek fényképek is. … Na jó nem untatlak titeket az én ásványtanommal és egyéb önfényezős dolgaimmal.

De akkor is olyan boldog vagyok, hogy 20 pontos lett a ZH-m. … Na jó!… Tényleg qssolok ^^” … De olyan jóóóóóó. … Bocsi ^^” T.T De akko…. Na jó tényleg megvertek ;) :P

Pápá mindenkinek és legyetek ti is ilyen boldogok, mint most én.

Ma

Szóóóóóval….

Ma úgy volt hogy találkozok Kyrával, de elmaradt. XD Már ki tudja hanyadjára ebben az idöszakban… XD :P

No se baj. Nem volt kedvem hazamenni, ergo ide vissza a koleszba. Ezért elindultam, és hát… izé… Normafán kötöttem ki. Hajvé. Közben rátaláltam még egy szép lassú kis számra is szóval minden nagyon, de nagyon jó volt. Ültem egy padon és jobb dolgom hijján a holnapi ásványtan HZ-ra tanultam. :D Jup-jup. :) Ja… de nem is ez a lényeg. Igazából már csak jó volt. Elvonulni mindentől és csak nyugodtan-lassan létezni. Lenyugodtam és most már jó kedvem van. Ezt utálom Bp-ben, hogy mindenki siett és ingerült és ha nem figyelek, akár még rám is átragad… :S szip-szip. Ezért sok-sok-sok-sok, na tudjátok mit? sok a 16.-on elvonulásokra van szükségem. Nem…. közlöm mindenkivel, hogy nem ártott meg ma a 6 órahossza matek, amim van. ÁÁÁÁÁ…. nem…. dehogy. Úgy nézek ki? …. (Nem kérek választ.)  XD

Ma ennyi történt velem.

Ja és este lesz vmi üvegezés ;) kiváncsi vagyok mi lesz… O.o (fuj, csak ne olyan mint múltkor) brrr, BRRR BRRRRRR!!! De az egy másik történet. :D

Egyetem

Eltel már belőle 3 hét. Eddig tetszik. Persze néha vannak ijesztegetős dolgok. Pl: MINDEN ÓRÁN ZH! hehe persze aztán kiderült, hogy nem is olyan vészes.

Van sok érdekes órám. Pl meteorológia. jaaaaj de nagyon tetszik. :) utána van ásványtan előadás és gyakorlatom is. Jaaaj ez is tetszik. (annak ellenére, hogy minden órán ZH!) :S Ebből az a jó, hogy van terepgyakorlat is. Ami annyit tesz, hogy most hétvégén elmegyünk Dunabogdányba és turjuk a földet és vájjuk a köveket közetekért… UUUU lesz 3 napos ásványtan gyakorlat oktoberben… hihi. Kiváncsi vagyok milyen lesz. ;) Van gemorfológia óránk, ami általános földrajzot tanít. nem rossz. Meg van környezettan óránk is. Erről szerintem nem kell sokat beszélni. Lényegében egész félévben azt fogjuk tanulni, hogy az ember hogy változtatta meg a környezetét… LOL No meg földfizikai alapok óráink is van. Na ez elég érdekes tantárgy nem igazán tudom hova tenni. XD XD XD

Van egy csomó szép vastag könyvünk amit nem muszáj, de ajánlatos kiolvasni, mert hát na… értitek. ;)

Ennyi a mese mára, bezárul misimókus mesetára.

Ja lehet megyek kínai órárak, mert érdekel. :D

ÉLEEEEEEEEEEEEEEK!!!!

De tényleg.

Huh!

Hol kezdjem?

Nos. Már nagyon hiányzott a blogírás…

…Egyenlőre a koliról fogok írni. Az élet nagyon jó itt. Hát unatkozni rikán tudok. Összehozott az élet két halál aranyos csajjal, meg egy rakat kedves szobaszomszéddal. :D Szóval minden és mindenki szupi. Elvben holnap lesz saját hűtönk, de ez még a holnap titka. :D jeee. Most már van a közös konyhába, közös mikró. Tök jó! Nagyon is szép kis kolink van. Nekem tetszik, :) 3-an vagyunk egy szobában, szóval az teljesen korrekt. Hát nem sokat főzők, de szoktam. Persze már le lett csekkolva, hogy jól :) he-he ezt meg kellett jegyeznem.

Most itthon vagyok. :) Maj lehet még blogolok ma. :)

Izgalmas

Megkaptam a hivatalos értesítést, SMS-ben, hogy felvettek. Most teljesen elmerülök az egyetemi dolgokban. :) Izgalmas, egy új dolog nyílik ki előttem :M

Első hetem

Szóval, ehét hétfő óta van munkám. Nagyon örülök neki. De kutya nehéz. Azért nem vészes. Annyira. A sors fintora, kertészetben dolgozok. :) Nem bánom. Igaz a reggeli korán kelés kicsit földhöz vág. De azt is meg lehet szokni. Hála az égnek 5 percre lakom a kertészettől, biciklivel, szóval ha fél6 előtt kivánszorgok az ágyból még akkor is odaérek. Letöbbször időben. Még jó hogy anarchia van és akkor kezdek amikor tudsz. XD A munkát élvezem. Sok jót tanulok, és amiket eddig tanultam akalmazhatom, (vagyis semmit. XD ) És kapok mindenféle virágot… *^^* (Persze olyat, ami nem megy piacra…)

Felvételi. :) :P

Szóval….

Az egyetem, ahova felvettek…

Az…

Nem tudom XD. Na jó. Szóval ELTE TTK környezettan. Ide megvan a pontom. És már kaptam mail-t is, hogy köszöntenek a budapesti felsőoktatási intézmények tanulójaként.  (Reklám mail volt.) De azért én megvárom a hivatalos papirost. ;)

(Megjegyzem, ha oda nem, akkor szegedre vettek fel. :P )

Csucsul, gyuri kedvéért ;)

A csucsul eredete: Liana vagy Spider. Ezt már örök rejtély övezi. :)

A csucsul jelentése: Ha emberre használom, akkor édes, kedves, bájos, aranyos, imádnivaló, cukiság. Szóval csak egy kedves jelző. Ha tárgyra mondanám, akkor hasznos, tetszik, jó dolog.

Összefoglalva: Ami csucsul, az jó :)

Remélem most már boldog vagy kedves györgy ;)

Tanulságos, mindenkinek ajánlom ;)

A sárkány
(dal a sportszerűségről)

Elindult a herceg az úton,
körötte baljós fellegek,
s a villámok csattogó fényét
visszaverték a vad hegyek.

Hiába intették a vének,
hisz egyedül csak ő maradt,
legutolsó a három levélből,
ki a királyi fán sarjadt.

Idősebb bátyja ugyanígy indult,
de vissza nem tért sohasem,
a második hazafutott végül,
de szája néma, s ott pihen

a legsötétebb hálószobában,
hol csipkefüggöny rejti el,
egyik szemgödre vakon tátong,
és hangtalanul énekel.

Mindegyiket az ősi legenda
terelte vad hegyek közé:
ott tanyázik egy iszonyú sárkány,
s a legszebb királylány övé.

Megy hát a herceg, páncélja csillog,
s a felkelő nap sugarán
fáradt szeme megpihen végül
egy barlang szűk bejáratán.

Lováról tehát lepattant tüstént,
és hangos szóval kiáltott:
“Gyere ki, sárkány, megvívok véled,
bár nem élte túl, ki látott!”

S ím, a barlangból kivánszorgott
egy nem túl nagy és nem kövér,
birka nagyságú, gyíkszerű állat
(bár még annak is ösztövér)

s eképp szólítá meg az ifjút:
“Mit akarsz tőlem, idegen?
Pont most akarsz vívni a lányért?
itt állok, látod, betegen,

te meg páncélban, s fényes karddal?
Sportszerűtlen, nem gondolod?
Gyere vissza a jövő héten,
addig várhat e kis dolog!”

“jól van” – bólintott rá a herceg,
de a barlang kis kapuján
épp eme döntő pillanatban
lépett ki a királyleány,

s tényleg a legszebb, kit ember látott:
szeme csábosan csillogó,
karcsú alakja mintha szállna,
hajában szikra, millió.

Elakadt hát a herceg szava,
s fátyolos hangon suttogta:
“Mit tegyek hát, hogy küzdjünk érte?
És lehetőleg… nos.. még ma?

“Lehetséges” – mondta a sárkány.
Ám hogy előnyöd csökkenjen,
helyezd a földre csillogó kardod.
Lám nekem sincs más fegyverem,

mint éles fogam s hosszú karmom.
Páncélodba úgysem harap,
a tőröddel küzdhetsz, hát így is
rengeteg előnyöd marad.”

Összecsapott most a két bajnok.
Fej koppant, páncél recsegett,
és a sárkányról pattogzottak
a tőr nyomán zöld pikkelyek.

Harcoltak immár három órája,
s hogy a nap delelőre ért,
egyszerre meghátrált a rút vad,
és szája szóra nyílt ekként:

“Rajtam immár ezer seb tátong,
s rajtad-sehol egy karcolás!
Páncélod megóv minden bajtól!
Lovagias e bajvívás?”

“Rendben” – bólintott rá a herceg
“Páncélom akkor leveszem,
karmod ellen csak tőröm harcol,
s erőm lesz minden fegyverem!”

Így lőn. És a harc folytatódott:
tőr csapott le a karmokra,
s az éles, veszélyes hegyeket
egytől-egyig lecsapkodta.

“Ez nem ér!” – bődült fel a sárkány,
“te szúrsz, s én nem karmolhatok!”
“Akkor hát én is leteszem tőröm,
és puszta kézzel harcolok!”

“Igazságos” – bólint a sárkány.
“Birkózzunk! Gyere közelebb,
s ahogy vállam a földet éri,
a hercegnő máris a tied!”

E szavakra a herceg eldobta
tőrét, utolsó fegyverét,
bátran a sárkány elébe állott…
ki leharapta a fejét.

Tanulság:
bárkivel harcolsz, bármilyen célért,
el ne hajítsd a fegyvered,
ne adj az ellenség szavára,
de drágán add az életed!

A part alatt

A part alatt,
a part alatt
három varjú kaszál,
három varjú kaszál.

Róka gyűjti,
róka gyűjti,
szúnyog kévét köti,
szúnyog kévét köti.

Bolha ugrik,
bolha ugrik,
hányja a szekérre,
hányja a szekérre.

Mén a szekér,
mén a szekér,
majd a malomba ér,
majd a malomba ér.

A malomba,
a malomba
három tarka macska,
három tarka macska.

Egyik szitál,
másik rostál,
harmadik követ vág,
harmadik követ vág.

Szürke szamár
vizet hoz már,
tekenőbe tölti,
tekenőbe tölti.

Tehén dagaszt,
tehén dagaszt,
kemencébe rakja,
kemencébe rakja.

Medve várja,
medve várja,
kisült-e a cipó,
kisült-e a cipó.

Tyúk a cipót
csipegeti,
Hangya morzsát szedi,
hangya morzsát szedi…

Egyedül

Mostanában, úgy igazán  nincs kedvem senkivel se beszélgetni. Kivéve Kyra és Sissi. Csak nem tudom mit beszéljek velük. XD Kyra mindig elfoglalt… És úgy nem szeretek beszélgetni, hogy 2 évet kell rá várni. :P

De úgy istenigazából nincs is kedvem beszélgetni… jó a hallgatás :)

Ettől függetlenül nincs rossz kedvem. :)

MÁS:

De azért van egy jó hírem. Janó bátyámnak van barátnője. Jaaaaaj nagyon kedves és édes és csucsul. és ááááá. Na meg nagyon összeillenek. Olyan jó azt hallani, hogy most már bátyó is a családalapításon gondolkodik. :D Kriszti kijelentette lányt akar, Janó azt mondta mind1, csak egészséges legyen. :) Kiváncsi leszek, hogy mi lesz ezekután. ;)

Ha rossz a kedved, akkor sorstárs vagy ma velem.

Igazából semmi extra, csak megnéztem egy szomorú animét. :( Ilyenkor két hétig haldoklom… De majd még 1x megnézem és rendesen le is fordítom, és akkor hátha jobban megértem azt a mérhetetlenül ********* (ez itt nem csúnya szó) végét.

Hogy őszinte legyek. Többet vártam ettől az animétől. Konkrétan az indulásából hepiendre számítottam. :)

Most “sírok”.

Ja és sándékosan nem írtam la az anime címét………………..

Egy kis felismerés

A legnehezebben megválaszolható kérdés a “Miért?” és nekem ez a kedvenc kérdésem. :)

Egy kis porcica meg hasonlók…

Mostanában nem blogolok. Szinte soha. Oka: Kb 1-2 órára jutok gép elé, és akkor már hulla vagyok. ;)

Na de most. Mindent bepótolok. :)

Szóval, kezdem az aranyos dolgoknál. A kis házba befészkeltek a fecskék, így most van 5 db kis fecskénk. Nagyon édesek. Már próbálgatják a szárnyukat. :D A diófában, meg vannak seregélyek. :) Ők is nagyon édesek, már ha lehet őket látni. De az általában sohával egyenlő.

Nos aztán még volt. Napok óta esténként viharok vannak, meg jóóóóó nagy esőfelhők. Egyik délután volt erre forgószél. De csak baba, mert nem nyújtotta le a nyelvét. Kár. Reméltem, hogy lenyújtja, mert akkor beleálltam volna. Ne aggódjon senki. Ezek a forgószelek picik. Nem képesek egy embert felemelni. Reménykedtem, hogy lesz ördög szekér, de hát az is elmaradt. A baba-forgószelet megpróbáltam nektek lefényképezni, de nem látszik belőle már semmi érdekes a képen. De ha érdekel a dolog titeket, akkor felteszem.

Kiborító! Még nyamvadt kukorica címerezésre se vagyok alkalmas. Nem hívtak vissza. :S Pedig már azt is hajlandó lettem volna csinálni, csak dolgozzak. :S Ez van. Helyette itthon gályázok… XD

Mostanában jó kedvem leszámítva, mikor az öreg bevesz egy fél viagrát és így baszogathatnékja van. Rendszerint anyával. Ilyenkor tömör gyönyör az életem.

Hihetetlen milyen szadista vagyok. Az a helyzet, hogy tyúkot kopasztottam. Sajnálom az állatot míg él. De tökre szeretem szétszedni. Olyan jó szétvágni. FÚJ! Tudom! Undorító vagyok. ^^”

Tegnap meglepő dolog történt velem. Márti az osztálytársam, vagyis volt. Felhívott, hogy van e kedvem Orsi szülinapi bulijára menni. Mert, hogy hihetetlen jó fej vagyok. Még banketten mondta, hogy hol rejtegettem ezt az ének 2 évig. Érdekes, hogy így a finish-ben kedvelt meg mindenki. ^^” Nos szóval azt mondta, mindenféleképpen menjek, de én végül is nemet mondtam. Azt hittem hétfőn már lesz munkám. Úgy volt. De aranyos volt, hogy halálra telefonálta magát miattam. Meglepődtem. *^^*

Szabad időmban, vagy unatkozom, vagy mamánál filmezek, vagy itthon, vagy olvasok. Szóval annyira nem telnek esemény dúsan a napjaim. De legalább itthon unatkozom. XD

Honnan tudod, hogy 2009-ben élsz?

01. Véletlenül a micro-n ütöd be a PIN-kódodat.
02. Több éve nem pasziánszoztál rendes kártyával.
03. 15 különböző telefonszámod van egy háromtagú családhoz
04. E-mailt küldesz a melletted ülő embernek.
05. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel, mert
nincs meg az e-mail címük.
05. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz, de közben három különböző
cégnél dolgoztál.
07. A főnököd nem tudná elvégezni a te munkádat.
08. Felhívod a családot, hogy tudd meg otthon vannak-e, miközben hajtasz be
a garázsba.
10. Minden tévéreklám végén szerepel egy internetcím.,
11. Ha elmész otthonról a mobiltelefonod nélkül (amit életed első 10, 20,
30 ,40 évében nem is ismertél), pánikba esel és máris visszamész érte..
12. Reggel az első, hogy bekapcsolod a számítógépet, még mielőtt kimész
kávéért a konyhába.
13. Mosolyogsz és bólogatsz miközben ezt olvasod.
14. Még rosszabb: pontosan tudod kinek fogod ezt továbbküldeni.
15. Túl elfoglalt vagy, hogy észre vedd, hogy nincs 9-es a listán.
16. Tényleg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.
17. Gondolom az sem tűnt fel hogy két 5 van a listán.
18. Ezt is megnézted, újra……
19. ….és most röhögsz magadon
20. Gondold végig, hogy miért!?

Akik 82′előtt születtek….

“Akik 1982 előtt születtek, azok valódi hősök, olyasféle igazi hollywoodi
mindent túlélő fenegyerekek. De tényleg!

Gondolj csak bele, 1982 előtt születettek, azaz MI, kész csoda, hogy
életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban,
sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a
gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és
vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt semmi
furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak
felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk, nemhogy
könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért
az nem volt semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az
ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az
ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő között, miért pazaroljak
hát rá külön szót.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk és
megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy
mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben
játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás
roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a
sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört
valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem
pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak.

Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet,
az is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak
bele ebbe sem.
(- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki
Rambónak csúfol / – Hagyd csak anya, ez az én háborúm!)

Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de még egy McDonalds-on
edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is helyből nyomna egy
hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval. Gondoljunk a
zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit tettek bele),
az iskolai menzára (ki tudja mit NEM tettek bele) és mégis itt vagyunk.

A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont “bedeko”-nak
hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk,
ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból
készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a
fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC pereme alatt, pedig a
baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan
nyugalomban, a pre Domestos korban.
Volt néhány barát, aki már ismert olyat, akinek videója volt, vagy
esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt
Playstationról, Nintendóról, X-Boxról, Videójátékról, 64 tévécstornáról,
műholdról és kábeltévéről, filmekről, DVD-röl, Surround Soundról,
Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy mobiltelefonról..

Viszont voltak barátaink! Olyanok, akikkel találkoztunk kint az utcán, a
focipályán vagy a ping-pong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor
egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellet
megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és
nem hoztak a szülök autóval… Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával dobáltuk egymást, mégis
itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig
begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor még volt
egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt csináld,
amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem tudta
rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan nézhette a
játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más játékot, más
játszótársakat kereshetett magának.
A szerelmet nem brazil sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen
megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy,
mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha egy tanár nyakon vágott,
nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és nem sírtunk otthon a
szülőknek.
Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk. Ismertük a törvényt, és ha vétkeztünk,
szüleink nem álltak mellénk.
Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a
bűntudat, a jóérzés, a felelősség.
Ismertük ezeknek a szavaknak a mélységét.

Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok
értetlenül mosolyognak.

2oo6 mickolci con :)

Szóval, az disney meséltől eljutottam a miskolcon-ig :) A video, 2:15 perctől az érdekes. Akkor van a gravitation csoport. Halál szarok voltunk. XD

Új bibliai fordulat

Éva egy nap nagyon unatkozott a Paradicsomban. Odament Istenhez és így szólt:
- Nagyon szép itt minden, de így egyedül nagyon unatkozom. Kérlek, találj ki valamit!
Erre Isten imigyen szóla:
- Nos, Éva, akkor csinálok neked egy férfit.
- Férfi? Az micsoda?
- A férfi egy érdekes lény, nagyon sok hibával. Hazudik, csal, öntelt, szóval igencsak meg fogja nehezíteni az életedet. Viszont nagyobb, erősebb, gyorsabb nálad. Szeret vadászni és mindenféle állatokat legyilkolni. Meg fog védeni mások támadásaitól és kielégíti a vágyaidat. Emellett mindenféle gyerekes dolgai lesznek, hülye bőrgolyókat fog rugdalni. Nem túl okos, szóval szüksége lesz a segítségedre.
- Ez jól hangzik – mondta Éva. – És mit kell tennem mindezért?
- Mint mondtam, nagyon büszke és arrogáns. Szóval, azt kell neki mondanod, hogy őt teremtettem először. Legyen ez a kettőnk titka. Tudod, mint két barátnő között…

ki tudja…

Néha elfog egy érzés. Egy nyomasztó érzés. Egyhangú, lapos az életem… Elgondolkodtam, hogy jó annak akinek sok pénze van. Sok mindent megtehet. Aztán rájöttem egyből. Nem ebből áll, hogy valaki élete egyhangú vagy sem. Olyan az élete, amilyennek beállítja.

Rájöttem. Utálom a monotonítást! Talán ezért viszolygok a kötöt formáktól, mint a mindennapi iskola/munka. Egyfajta rendre utasítja az embert. De mivan, ha én nem akarom a rendet? Mi van, ha mást akarok? Megtehetem, nem? Hisz szabad gondolkodású ember vagyok… De az a baj, hogy nem tudom mit tegyek helyette. Örödögi kör..

Sokszor hallom ezt a mondatot: Ha sok pénzem lenne! – és elkezd csomó dolgot felsorolni… Ha sok pénzem lenne, elmennék a Hawaii szigetekre. (ez már olyan jól bevállt séma) Mindenki nagyban gondolkodik. És ha belegondolunk, aki ezt azzal az általános jelző jelzéssel mondja, ő maga se gondol bele. Ha nekem sok pénzem lenne, megnéznék egy két szebb érintetlenebb koralzátonyt. Ez igen. Ez már valami vágy. De egy üres mondtad nem ér semmit. (félre ne értse senki, én most arról beszélek, hogy egy vágyhoz tartozik egy szenvedély is, de az az első általános mondatban nem volt benne.) De térjünk vissza a kicsibe. Ha megkérdeznék 10 pestit, hogy közülük, hány barangolta be a Margit-szigetet, vajon milyen lenne az aránypár? Öszíntén érdekőlöm. -

Sokszor nem vesszük észre, hogy a dolgok zöme az orrunk előtt van. Mindenféle ostoba és haszontalan korlátokat szabunk magunknak, hogy legyen mik közé szorítani, az amugy véktelen elménket. Hát nem érdekes?

Ha egy embernek megadják az esélyt, hogy kijusson a mocsokból és az mégis visszatér oda. Miért van? Mert jól érzi magát? Mert ezzel bünteti magát? Hányszor eset meg veled, vagy bárkivel akit ismersz, bünteted magad? Érdekes kérdések ezek. Az embernek miért jó, hogy bünteti magát? Ha valaki teszem azt. Sokat tanul, de tanulmányi eredményei nem ezt tükrőzik. Mi az első gondolata? Vagy magát vagy mást okol azért. A tanár a hülye, mert genyózott velem! vagy, Ez van, nem tanultam eleget! és, Ezzel már el is érted, hogy büntudatod legyen. és, Miért? Mert valami, valahol benned ez kívánja!

Gondolj bele! Sok embertől hallom ezt az egyszerű, de annál nagyobb súlyú kijelentést. “Én biztos nem így fogom nevelni a gyerekem, mint ahogy XY (lehet ez bárki, ismerős, vagy saját szülő) tette.” De biztos? Gondolj bele. Hogy bánsz magaddal. Most gondolj bele. Te mondjuk egy 3 éves gyerek vagy. Ha úgy bánnál azzal a 3 éves gyerekkel mint most magaddal, mi lenne belőle? Vajon boldog lenne?

Vajon neked, miből tart egy régi sérelmet elengedni? Vajon miért jó az embereknek, hogy játszhatják a mártírt? Mit akar ezzel az illető bizonyítani? Kinek?…

Gondolj bele, hány ember van akire haragszol, és miért? A postás bácsi a 4.-ről? Mert, mikor kicsi voltál és zajongtál a lépcsőházban ő rádkiáltott. Vaj az osztálytársaidra, akik. mikor kicsi voltál, megaláztak, megvertek, sőt még talán az értékrendedet is elvették. Látod mennyi minden. Amire haragszik az ember…. Mennyi felesleges rossz érzés. Nem lenne, könnyebb ha megbocsájtanál nekik?

Azt tartják a legnehezebb lépés: Magadnak megbocsájtani. Elképzelem, hogy erre, most egy nagycsomó értetlen kép van a monitor túloldalán. Miért az én hibám az, hogy xy ezt tette velem? Nem a te hibád, te csak az életedbe vonzottad azt az xy-t. Bocsás meg neki, mert ha hiszed ha nem, amikor ő/ők azt tatték veled legjobb tudásuk és belátásuk szerint cselekedtek. Még ha hihetelen amit olvasol. és, Hogy jön ide a saját magunknak való megbocsájtás? Ha ezt képed vagy megtenni, a negatív gondolatok az agyadban átértékelődnek… Most őszintén, ha van bátorságod. Néz magadba… Mi az a gondolat kör amivel a letöbbet foglalkozol. Utána néz a való életeben és megfogod találni az összes metszéspontot…

Szóval úgy gondolom, ha eleged van az életből, és persze mindenkiből. “Mert mindenki csak árt neked” akkor gondolkodj el… Milyen témák vannak a fejedben. Nahát csak nem az, hogy “mindenki kibeszél a hátam mögöt” De ez csak egy példa volt…

- Úgy gondolom a Margit-sziget csodás hely. Lehet nem egy Hawaii szigetek, és nincsenek hula-hula táncortjáró fűszoknyás lányok. De annak aki még nem barangolta körbe, rejthet épp annyi meglepetést és szépséget, mint az a messzi sziget. De még annak is, aki sokat jár oda. Nincs olyan nap, de még perc se, mikor a természet ugyanugy nézne ki… -

Szóval ha tele vagy mindennel, és úgy érzed nem megy tovább… Gondolkodj el… Nem árt meg, és a buksid se lesz tőle csúnyább ;)

- Utána akár jöhet egy olyan hely, amit rég szeretnél megnézni, és csak egy karnyújtásnyira van… -

Romtalanítás

A mai nappal végeztem…

Valami leírhatatlan nyugalom van bennem.. Manoka! Megfogadtam a tanácsod, és bevált. Hálám a sírig kisérni fog. :D

Szóval bementem és biosszal kezdtem. :D Az 5-ös tételt húztam. A táplálkozást. Be kellett mutatnom a szalámis szendvicsben a fehérje és a szélnhidrát utját az emésztéstől a felszÍvódásig.

Utána a törit húztam. Ebből az első világháború előzményeit és magát a háborút kellett ecsetelnem.

Ezután az irodalom jött, amiből Petőfi Sándor, forradalmi látomás költészetét kellett bemutatnom. A nyelvtanból meg a kommunikációról kellett beszélnem.

Végül jött az angol. Sulis eseményről kellett beszélni, meg magamról. Meg utána bébi-sitterkedni akartam, majd a hegyet és a tengerpartot kellett összehasonlítanom. :D

Nagyon jó volt…

Most!

Viszont megyek és összezsuvázom a szobámat, ugyanis az elmúlt napokban a könyvek csak előkerültek, de vissza már nem. Szóval most romokban áll mindehol a szobában a könyvek és egyebek… Lehet a végén még szökött orosz fegyencet is találok, amekkora káosz honol most nálam XD