Mikor van az embernek igazán jó kedve?

Ha hazatér. Ez már csak természetes.

Mostanában sokat gondolkodom magamon és az emberekhez való hozzáálláson. Elsőnek például, azon, hogy mennyire is rosszul esett, hogy Attila nem írt vissza. Mert igazán örültem volna. Ő is hallgatja az a szemináriumot amit én. Másodszor azon gondolkodtam nemrégiben, amit valaki mondott egy régi ismerősről. Volt egy idő amikor megbírtam volna ölni ezt az ismerőst, annyira haragudtam rá. De most valahogy nem. Látom, hallom, hogy milyen emberré vált és valahogy már az a jóleső káröröm se fog el. Kicsit szomorú, mert ha a világ összes embere utálni fogja, és meglehet, hogy még engem is vérig sért, megint és újra. De akkor is emlékezni fogok arra a régi jó énjére. Azt akit én akkor nagyra becsültem. Mert mindenki mondhatja, hogy egy faszfej, attól én még láttam egy olyan énjét amit sok más ember nem. Persze ez nem oldozz fel senkit se vétkei alól, de bennem lehet ez. Ettől még egy gyík, a béna.

Más: Hódit a csíkos harisnya. XD

Ugyanis voltunk csütürtökön KCSSK-ban (Kőrösi Csoma Sándor Kollégium), mert Kaukázus koncert volt ott. :T Amire menni kell, lényegtelen, hogy pénteken terepgyakorlat volt. De azért mi elmentünk. Nem volt olyan izgalmas, de a lényeg, hogy egy helyes és kedves fiú egész este udvarolt. Ez most jól esett az önbizalmamnak. A csíkos harisnya meg úgy jön ide, hogy az volt rajtam és arra fogtuk, “hódított a csíkos harisnya”. De azért jól esett, hogy valaki ennyire pedálozott a kegyeimért. *^_^*

Megint más:

Most itthon vagyok és varrok. Annyira jó itthon lenni. Annyira jó minden. Boldog vagyok. Nincs semmi negatív élethelyzet az életemben. Szeretnék elrepülni, valahova szárnyakkal. *^.^*